Hulló

2010. december 29., szerda

Animals of YouTube sing "Jingle Bells"

2010. december 14., kedd

Az ajándék fácska...


Az
Az ajándék fácska

Egyszer, valamikor régen, mikor még Isten angyalkái lent jártak a Földön, történt, hogy egy szép, nagy kertben hangos sóhajtozás támadt. Egy égszínkék szemű, napsugárhajú angyalka éppen arra járt, és megkérdezte: - Ugyan ki sóhajtozik akkorákat?

A kopár fák - mert télidőben történt - nyújtózni kezdtek. Megrecsegtették üres ágaikat.
- Mi vagyunk, édes kis angyalka.
- No, és mi a kívánságtok?
Egyszerre száz fácska kiáltott feléje:
- Szépek akarunk lenni! Szépek!
- Friss zöld köntöst akarok, és rügyező bimbócskákat! - rendelkezett az egyik.
- Én hófehér virágokat szeretnék himbálni az ágaimon. De olyan könnyűek legyenek, mint a nyári ég opálos felhőcskéi, nehogy roskadoznom kelljen alattuk! - mondta a másik.
- Én is virágokat kérek, olyan rózsaszínűeket, mint a hajnalhasadás az égen! - tolakodott az angyalka elé a harmadik fácska.
- És kinek akartok ennyire tetszeni? - kérdezte csodálkozva az angyal.
- A napsugárnak, hogy aranyos uszályát ránk terítse. A színes szárnyú pilléknek, hogy körüllengjenek bennünket. A kis éneklő madaraknak, hogy csodálkozzanak, és irigyeljenek.
Az angyalka fejét csóválta, de azért bele egyezőleg intett:
- Meglesz a kívánságtok.
aj Továbbment, és tűlevelű törpefenyőcskét látott, hóval, zúzmarával borítottan.
- Hát te? - csodálkozott feléje. - Talán bizony semmit sem kívánsz, hogy ilyen csöndes vagy? Szomorúnak is látszol. Ugyan, mi bajod van?
A tűlevelű fácska halkan sóhajtott és előadta a bánatát.
- Egy kis leányka ment erre, megérintett, és hegyes tűleveleim felsebezték az ujjacskáját. Ezért bánkódom, jó kis angyal. Oh, ha jóvátehetném önkéntelenül elkövetett hibámat, és megajándékozhatnám őt valamivel! Síró arcocskája bizonyára mosolyra gyúlna megint. Igen, igen! Ajándékot szeretnék adni neki, és a többi kis gyermekeknek is, hagy nevessenek, kacagjanak! Az angyalka erre a kis törpefenyő mellé állott.
- És mondjad csak, fenyőfácskám, nem panaszolnád fel a terhet, ha teleaggatnám gyönge kis ágaidat?
- Oh, nem, nem, bármennyire is roskadoznék az ajándékok súlya alatt, szívesen vállalnám a terhet, csakhogy megörvendeztessem vele a gyermekeket.
Az angyalka erre könnyű mozdulattal kiemelte a földből a fácskát.
- Úgy hát gyere velem!
És vitte magával a mennyországba. Odafent éppen nagy sürgölődés, forgolódás volt. Az angyalkák ezüstös, aranyos papírosba diót, almát csomagoltak. Babákat fésülgettek, lovacskákat nyergeltek fel. Az angyalka eléjük állította a fácskát.
- Íme, nézzétek, mit hoztam! Ő a legszerényebb fácska. A többi mind csupán azért kívánt cifrálkodni, hogy irigyeljék, és gyönyörködjenek benne. Önnyűszárú fehér és rózsaszínű virágokat kértek, hogy szépek és díszesek legyenek. De terhet viselni nem akarnak. Csupán ez a szerény kis fácska ajánlkozott, hogy minden terhet szívesen vállal, csakhogy ajándékokat osztogathasson. Díszítsétek hát fel, kis testvéreim!
Nosza, rávetette magát az angyalsereg a fenyőcskére. Egyik aranyhajat szórt rá, másik ajándékokkal aggatta teli. Egy harmadik gyertyácskákat szúrt a levélkéibe. - Elbírod, nem túl sok? - kérdezte az angyal, aki felhozta őt a mennyországba. - Bírom, bírom. - felelte vígan a fácska. Oh, bárcsak annyi ajándékot vihetnék le, hogy minden kisgyermeknek jusson belőle!

Az angyalka erre két kezébe fogta a telerakott fácskát, és a Jóisten elé vitte.
- Íme, édes, jó Istenem, itt van az ajándékfácska, melyről beszéltem. Megengeded, hogy levigyem a földre?
- Vidd le, édes kis angyalom! - mondta a Jóisten, miközben megáldotta a fenyőfácskát, melyen egyszerre kigyúltak a gyertyák. Nagy fényesség áradt szét, és bevilágított mindent. Mire leértek a földre, éppen karácsony estéje volt. Midőn a főbbi fácskák látták a fényesen kigyúlt törpefenyőt, és a körülötte boldogan örvendező gyermekeket, megbánták, hogy csak szépek, díszesek akartak lenni, és hangosan felsóhajtottak. Az angyalka éppen lenézett a mennyországból, és mindjárt megkérdezte őket:
- Ugyan miért sóhajtoztok, hiszen mondtam, hogy meglesz a kívánságtok!
- Csakhogy mi is ajándékozni szeretnénk ám, mi is örömet akarunk szerezni a gyermekeknek!- kiáltottak fel a fácskák.
Az angyalka erre édesen elmosolyodott, és azt felelte:
- Örülök, hogy még jókor eszetekbe jutott, hogy a külső hivalkodás nem sokat ér, és igazi öröme csak annak van, aki másokat is örülni lát. Legyen meg a kívánságtok. Édes, zamatos gyümölcsöt fogtok hordozni ágaitokon, és megajándékozzátok vele a gyermekeket. Nos, meg vagytok így elégedve?
- Igen, igen! - ujjongtak a fácskák. És boldogan várták, mikor kerül rájuk a sor, hogy maguk körül örömet, jókedvet, vidám, kacajt teremtsenek.

(Astronet)
JózsefAttila:
Betlehemi királyok

Adjonisten Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta – biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem,
Segíts, édes Istenem.

Isten fia, jó napot, jó napot;
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
Aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok
Jó éjszakát kívánok.,

ék fácska Egyszer, valamikor régen, mikor még Isten angyalkái lent jártak a Földön, történt, hogy egy szép, nagy kertben hangos sóhajtozás támadt. Egy égszínkék szemű, napsugárhajú angyalka éppen arra járt, és megkérdezte: - Ugyan ki sóhajtozik akkorákat? A kopár fák - mert télidőben történt - nyújtózni kezdtek. Megrecsegtették üres ágaikat. - Mi vagyunk, édes kis angyalka. - No, és mi a kívánságtok? Egyszerre száz fácska kiáltott feléje: - Szépek akarunk lenni! Szépek! - Friss zöld köntöst akarok, és rügyező bimbócskákat! - rendelkezett az egyik. - Én hófehér virágokat szeretnék himbálni az ágaimon. De olyan könnyűek legyenek, mint a nyári ég opálos felhőcskéi, nehogy roskadoznom kelljen alattuk! - mondta a másik. - Én is virágokat kérek, olyan rózsaszínűeket, mint a hajnalhasadás az égen! - tolakodott az angyalka elé a harmadik fácska. - És kinek akartok ennyire tetszeni? - kérdezte csodálkozva az angyal. - A napsugárnak, hogy aranyos uszályát ránk terítse. A színes szárnyú pilléknek, hogy körüllengjenek bennünket. A kis éneklő madaraknak, hogy csodálkozzanak, és irigyeljenek. Az angyalka fejét csóválta, de azért beleegyezőleg intett: - Meglesz a kívánságtok. Tovább ment, és tűlevelű törpefenyőcskét látott, hóval, zúzmarával borítottan. - Hát te? - csodálkozott feléje. - Talán bizony semmit sem kívánsz, hogy ilyen csöndes vagy? Szomorúnak is látszol. Ugyan, mi bajod van? A tűlevelű fácska halkan sóhajtott és előadta a bánatát. - Egy kisleányka ment erre, megérintett, és hegyes tűleveleim felsebezték az ujjacskáját. Ezért bánkódom, jó kis angyal. Oh, ha jóvátehetném önkéntelenül elkövetett hibámat, és megajándékozhatnám őt valamivel! Síró arcocskája bizonyára mosolyra gyúlna megint. Igen, igen! Ajándékot szeretnék adni neki, és a többi kis gyermekeknek is, hagy nevessenek, kacagjanak! Az angyalka erre a kis törpefenyő mellé állott. - És mondjad csak, fenyőfácskám, nem panaszolnád fel a terhet, ha teleaggatnám gyönge kis ágaidat? - Oh, nem, nem, bármennyire is roskadoznék az ajándékok súlya alatt, szívesen vállalnám a terhet, csakhogy megörvendeztessem vele a gyermekeket. Az angyalka erre könnyű mozdulattal kiemelte a földből a fácskát. - Úgy hát gyere velem! És vitte magával a mennyországba. Odafent éppen nagy sürgölődés, forgolódás volt. Az angyalkák ezüstös, aranyos papírosba diót, almát csomagoltak. Babákat fésülgettek, lovacskákat nyergeltek fel. Az angyalka eléjük állította a fácskát. - Íme, nézzétek, mit hoztam! Ő a legszerényebb fácska. A többi mind csupán azért kívánt cifrálkodni, hogy irigyeljék, és gyönyörködjenek benne. Könnyűszárú fehér és rózsaszínű virágokat kértek, hogy szépek és díszesek legyenek. De terhet viselni nem akarnak. Csupán ez a szerény kis fácska ajánlkozott, hogy minden terhet szívesen vállal, csakhogy ajándékokat osztogathasson. Díszítsétek hát fel, kis testvéreim! Nosza, rávetette magát az angyalsereg a fenyőcskére. Egyik aranyhajat szórt rá, másik ajándékokkal aggatta teli. Egy harmadik gyertyácskákat szúrt a levélkéibe. - Elbírod, nem túl sok? - kérdezte az angyal, aki felhozta őt a mennyországba. - Bírom, bírom. - felelte vígan a fácska. Oh, bárcsak annyi ajándékot vihetnék le, hogy minden kisgyermeknek jusson belőle! Az angyalka erre két kezébe fogta a telerakott fácskát, és a Jóisten elé vitte. - Íme, édes, jó Istenem, itt van az ajándékfácska, melyről beszéltem. Megengeded, hogy levigyem a földre? - Vidd le, édes kis angyalom! - mondta a Jóisten, miközben megáldotta a fenyőfácskát, melyen egyszerre kigyúltak a gyertyák. Nagy fényesség áradt szét, és bevilágított mindent. Mire leértek a földre, éppen karácsony estéje volt. Midőn a főbbi fácskák látták a fényesen kigyúlt törpefenyőt, és a körülötte boldogan örvendező gyermekeket, megbánták, hogy csak szépek, díszesek akartak lenni, és hangosan felsóhajtottak. Az angyalka éppen lenézett a mennyországból, és mindjárt megkérdezte őket: - Ugyan miért sóhajtoztok, hiszen mondtam, hogy meglesz a kívánságtok! - Csakhogy mi is ajándékozni szeretnénk ám, mi is örömet akarunk szerezni a gyermekeknek!- kiáltottak fel a fácskák. Az angyalka erre édesen elmosolyodott, és azt felelte: - Örülök, hogy még jókor eszetekbe jutott, hogy a külső hivalkodás nem sokat ér, és igazi öröme csak annak van, aki másokat is örülni lát. Legyen meg a kívánságtok. Édes, zamatos gyümölcsöt fogtok hordozni ágaitokon, és megajándékozzátok vele a gyermekeket. Nos, meg vagytok így elégedve? - Igen, igen! - ujjongtak a fácskák. És boldogan várták, mikor kerül rájuk a sor, hogy maguk körül örömet, jókedvet, vidám, kacajt teremtsenek. (Astronet) József Attila: Betlehemi királyok Adjonisten Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta – biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem, Segíts, édes Istenem. Istenfia, jónapot, jónapot; Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, Aki szerecseny király. Irul-pirul Mária, Mária boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jó éjszakát kívánok!

2010. december 10., péntek

Egy igaz történet

Miley Cyrus - Who Owns My Heart

2010. december 9., csütörtök

ÜNNEPRE HANGOLÓDÁS.



Ünnepre hangolódás

Advent van. Csönd veszi kezdetét az emberek lelkében. Várakozással telnek meg a napok. Hétről hétre közelebb és közelebb kerülünk valamihez, amit olyan sokan próbáltak már megfogalmazni. Mi is az ünnep? Mit jelentenek a feketék közt a piros betűs napok a naptárban? Vajon igazán át tudjuk élni a karácsony misztikumát? Vagy csak átszaladunk rajta, a hétköznapok rohanásában.

A régi karácsonyok jutnak eszembe. A gyermekkor fehér-havas estéi. Ezek a régi, elmúlt karácsonyok a legemlékezetesebbek. Talán mi felnőttek mára már elfeledtük a gyermeki énünket? Vagy csupán arról van szó, hogy a boldog, felelőtlen, csupa öröm, móka és kacagás ártatlan időszaka számunkra már végérvényesen oda. Helyébe léptek a dolgos, harcokkal teli, küzdő és rohanó mindennapok. Mégis – az advent időszaka azt üzeni nekünk, hogy lassítani kéne. Számot vetni. S ezt csak nyugodtan, lélekben elcsendesülve lehet. Talán nem szégyen a felnőttnek egy kicsit újra gyermekké válni. Belebújni egy védett puha kabátba, s annak jótékony melegében – mint anyánk ölében valaha – visszaidézni régmúlt karácsonyestéket.

Miképp Salamon mondja: „Mindennek rendelt ideje van.” Tehát vannak az életnek bizonyos szakaszai, amit nem lehet kikerülni. Ilyen a várakozás is. Ha nem tudunk változtatni a körülményeinken, meg kell tanulnunk növekedni általuk.
Ádvent van. Adjuk át magunkat, napról-napra a várakozás örömteli, balzsamos pillanatainak! Készítsünk kézzel adventi koszorút, rajta a négy angyal színében pompázó gyertyával, s minden héten gyújtsuk meg az épp soron lévőt. Halkítsuk le magunkban a harsogó hangokat, és a tévé, rádió helyett hallgassunk inkább kellemes, ünnepi zenét. Igyunk meg egy csésze meleg teát, vagy forró csokit a barátainkkal, családunk körében, beszélgessünk, találkozzunk minden nap.

Karácsony napján kicsit mintha megállna az élet. Az utcák kihalnak, elcsendesülnek a terek. A villamosok, buszok is megállnak. Nincs utas, mindenki otthon van. A szobákban este kigyúlnak a fények. Lelkünket körülöleli valami ismerős nyugalom, valami velünk született ősi tudás: ideje van most annak, hogy megfogjuk a másik kezét, szorosan, el nem engedve. S a gyertyagyújtás meghitt pillanatában, a felcsendülő Csendes Éjben hálát adjunk itt a Földön mindenért.

December – Karácsony Hava – Télelő – Álom hava

Jeles napjaink e hónapban

December az év tizenkettedik hónapja a Gergely naptár szerint 31 napos. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. században a decembert fagylárosnak is neveztek. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi.

December 6., Szent Miklós, „Mikulás napja“
December 8., Szűz Mária szeplőtelen fogantatása
December 13., Szent Lúcia – „Luca nap“
December 21., Téli napforduló – a csillagászati tél kezdete
December 24., Ádám és Éva „Szenteste“
December 25., Kiskarácsony
December 26., Nagykarácsony
December 28., Aprószentek
December 31., Szent Szilveszter

Forrás:internet
Advent a meglepetések időszaka

Érdemes végigkísérni az adventi és karácsonyi időszak néhány ismert alakját és rácsodálkozni arra a közös körülményre, hogy mindegyiknek egy nagy meglepetésben volt része. E meglepetés tartalma pedig pontosan az, hogy egy egészen új istenkép bontakozik ki lelki szemük előtt.

A gondviselő Isten velünk virraszt
magányunkban, éjszakánkban

Anna, az idős hölgy. Szerintem nem elfonnyadt, kiábrándult, megfélemlített nénike volt ő, hanem életerős, szívós, kitartó minden szempontból. Sokat látott, sokat megélt, sokat elszenvedett, de még sokat remélt is. De hogy reménysége hogyan válik majd valóra, azt nem igen tudhatta. A templomban kereste Istent. Meglepetése abban állt, hogy Isten feléje jött. Megélte a minket kereső Isten képét, aki nem játszik velünk bújócskát, hanem szinte kínálkozik, hogy vegyük őt ölbe.

József, a kételyekkel vergődő lélek, aki nem lát világosan az őt felülmúló események sodrásában. Milyen lehetett az ő istenképe? Talán azt hitte, hogy Isten nagyobb súlyt helyezett a vállára, mint amennyit elbírt volna saját erejéből? Vergődésének csúcsán jelentkezik az isteni biztatás, hogy ne féljen József örömteli meglepetése abban állt, hogy felfedezte az őt vezető Isten képét.

Mária, a teljesen Istenhez forduló lélek. Első tekintetre azt mondanánk, neki nem volt szüksége korrekcióra, istenképe tökéletes volt. De ha megfontoljuk a dolgokat, rájövünk, hogy ő is felfedezett valami újat Istenről, amit aztán boldogan ránk hagyományozott hálaénekében: Isten a történelem ura, aki bölcsen vezeti a világ sorsát.

Ki az én Istenem? Mind a hat felsorolt helyzetkép a mi valóságunkat is tükrözheti. Lehetünk mi is Zakariás, aki úgy érzi, Isten elkésett ajánlatával; fel kell fedeznünk a �mindenható Isten� képét, aki �gyermektelenségünk� Atyja. Talán Erzsébethez hasonlóan úgy érezzük, Isten nem váltotta be ígéretét, amit szülői vagy papi hivatásunk elfogadásakor véltünk hallani tőle; ekkor fel kell fedeznünk a �hűséges Isten� képét. A pásztorok is feléledhetnek bennünk, amikor úgy hiszszük, hogy elhagytak a barátok, elfelejtettek, meg nem értettek vagyunk; ekkor fel kell fedeznünk a �gondviselő Isten� képét, aki velünk virraszt magányunkban, éjszakánkban. Simeonként is érezhetjük magunkat, amikor nem tudjuk, honnan kell várni Isten megjelenését; ekkor fel kell fedeznünk a �megbízható Isten� képét, aki képes meglepni bennünket a legkilátástalanabb helyzeteken is. Anna is szólhat belőlünk, amikor úgy gondoljuk, hogy Isten rejtőzködik előlünk, amikor nem tudjuk, hol keressük őt; ekkor fel kell fedeznünk a �minket kereső Isten� képét. József kételyei sokszor a mi kételyeink: egész keresztény mivoltunk azt kiáltja felénk, hogy olyan meghívást és küldetést kaptunk, amely messze meghaladja erőinket, ekkor fel kell fedeznünk a �lépteinket vezető Isten� képét. Máriává kell lennünk: fel kell fedeznünk a �történelem Istenét�, aki ma is kezében tartja az események fonalát.
Advent a meglepetések időszaka. Engedjük, hogy Isten meglepjen minket is. Ezért kérjük, nyilatkoztassa ki nekünk arcát pontosan olyan fényben, amilyenre leginkább szükségünk van.

Záróakkordként álljon itt egy kis példa: XXIII. János pápa 1958 novemberében, amikor szülőföldjének, Bergamónak zarándokait fogadta, viszszaemlékezett életének egyik kedves epizódjára: �Hétéves koromban apám elvitt magával a szomszéd faluba, ahol az Actio Catholicának ünnepsége volt. Az úton elfáradtam� Apám vállára vett, amíg odaértünk. Az ünnepségen, mivel kicsi voltam, a tömeg meg nagy, alig láttam valamit a felvonulásból. Kezdtem rángatni apám kabátját. Ő újra a vállára vett. Boldog voltam: a magasból most már mindent láttam. Azóta hetven év telt el � zárta szavait a pápa �, de ma is emlékszem apám akkori mozdulatára. Sőt csodálatos jelkép lett a számomra. Mert még ma is, amikor elfáradok, és nem látok tisztán, kérem a mennyei Atyát, emeljen a vállára��

Szentmártoni Mihály SJ

2010. október 28., csütörtök

Piano duo Waldemar Malicki & Tamara Granat :)

Csak a szeretet számit.



Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag ember. Rengeteg pénze volt, olyan sok, hogy maga sem tudta, mennyi.
A kisebb értékű pénzeket is mind aranyra váltotta, az aranyakat pedig egy vasládába bezárva tartotta.
De nem csak gazdag volt ez az ember, hanem zsugori is. Soha nem adta ki kezéből az aranyakat, soha nem segített senkinek. Még élete végén, haldokolva is csak a pénzre gondolt:
-Ha meghalok, a pénzemet tegyétek a koporsóba! Biztosan szükségem lesz rá a túlvilágon. A láda kulcsa itt van a nyakamba akasztott zsinóron.
Amikor meghalt, a legidősebb fia leoldotta nyakáról a kulcsot, de a pénz java részét elrejtette magának. Néhány aranyat azonban betett a koporsóba.
A gazdag ember igen megéhezett, mire átért a túlvilágra. Dühös volt, hogy nem az összes pénzét temették el vele, de most már nem mehetett vissza a földre.
Látott a mennyben egy roskadásig megterített asztalt, tele mindenféle finom falattal.
-Mennyibe kerül az a nagyszerű halkülönlegesség? – kérdezte a közelben álldogáló angyaltól.
-Nálunk minden nagyon olcsó. Egy kopejkába kerül.
-És az a pástétom? – kérdezte a másik ételre mutatva.
-Az is csak egy kopejka, itt mindegyik egy kopejkába kerül.
-Nagyszerű, ez igazán olcsó. Vígan lakmározhatok az aranyakból- mondta, s ezzel kiválasztott egy különleges ételt. Amikor azonban fizetni akart, az angyal tagadólag rázta a fejét.
-Nem tudom felváltani. Különben is ez a pénz nem érvényes nálunk.
-Hogyhogy?- méltatlankodott a gazdag ember. – Az én aranyaimat itt nem akarják elfogadni?
-Nálunk- mondta mosolyogva az angyal- csak annak a pénznek van értéke, amelyet már egyszer elajándékoztak valakinek.

2010. október 26., kedd

Ócsei István



Óbecsei István

Szeressétek az öregeket ....

Érett a mosolyuk. Szavuknak súlyt ad a tapasztalat. Sejtik ők a szükségest, a fontosat. A jelentéktelent ismerik. Arcukon derű. Másképp látják az életet, mint aki fiatal. Amit tudnak, titok. Közölni nem érdemes. Senki nem fogadná el. Az életet minden ember maga járja végig.

Mögöttük az évek, a betegségek, a veszélyek. Győzelmek és vereségek, megélt gyönyörű és keserű szerelmek. Arcuk mi-mindent takar s mutat! Ősz az életük és remény. Szemlélődnek. Nem sietnek. Hová, minek? Ők már tudják az élet értékeit.

Öregek. Olykor arcuk fáradt. Kedélyük levert, betegség kínozza testüket. Lényük azonban reményt ébreszt. Mennyi évet megéltek! Megélhetem magam is.

Idős asszonyok arca. Hová tették szépségük? A tavaszt felváltotta a tél. Mindkettő szép. Az egyik színes, a másik fehér. A nyár ízei a gyümölcsökben. A szépségük gyermekeikben, unokáikban.
Belső arcuk szépsége. Szerelemre nemcsak testük gyújtott. A lélek arca ránctalan lehet s éretten szép.

Idős férfiak arcán a régi erő nyoma. Most más uralja tekintetük. Az erő fiaikban, lányaikban és beépítve a világba! Erejük, vérük s szellemük általuk tovább él. bennük elveszíthetetlen.

Igazságos az élet, nem viszik sírba az erőt és a szépséget. Továbbadták a lángot. Mások viszik. Az öregség nem vég. Lépkedés az ismertből az ismeretlenbe. Valaki felé!
Óbecsei István

Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket, szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat, a hajlott hátú jó anyákat,
A ráncos és eres kezeket, az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket! Szeressétek az öregeket!

Simogassátok meg a deres fejeket, csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket, adjatok nekik szeretetet.
Szenvedtek ők már eleget, vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket: szeressétek az öregeket!

Ne tegyétek őket szűk odúkba, ne rakjátok őket otthonokba,
Hallgassátok meg panaszukat, enyhítsétek meg a bánatukat,
Legyen hozzájuk szép szavatok, legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket: szeressétek az öregeket!

Ők is sokat küzdöttek értetek, amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak ők is eleget, hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket, mikor Isten közéjük éltetett.
Én nagyon kérlek titeket: szeressétek az öregeket!

Ha majd az örök szeretet elhívja őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket, mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek, azt adják nektek a gyerekek.
Én nagyon kérlek titeket: Szeressétek az öregeket!

2010. október 24., vasárnap

Anyai szív csodája,,,egy igaz történet.


Néhány hónapja, karácsony előtt csodás eset történt egy amerikai városban
egy édesanyával. Az asszony gyermeket várt, egészen pontosan gyermekeket, ikreket, amikor két hónappal a szülés várható ideje előtt hirtelen rosszul lett. A férje azonnal a kórházba szállította feleségét, de az orvosok hiába próbáltak segíteni neki, hamarosan beállt a halál . Perceken keresztül próbálták újraéleszteni, de sajnos nem jártak eredménnyel. Látván, hogy az édesanya életét már nem lehet megmenteni, az egyik orvos hirtelen úgy döntött, hogy legalább a gyermekek életét mentsék meg. A műtétet percek alatt elvégezték, a két magzatot életben világra segítették. Az édesanya ekkor már közel 15 perce halott volt. Amikor azonban felsírtak a kicsinyek, hirtelen elkezdett dobogni az anyuka szíve, felnyitotta szemét, az orvosok és segédkezők legnagyobb csodálkozására gyermekeit kereste. Mindenki megdöbbent a csodán, mert ilyet még senki nem látott, hogy egy halott édesanyát újszülött gyermekei visszasírtak volna az életre.

Az édesanya elvesztése az ember számára az élet egyik legfájdalmasabb eseménye. És hiába megy ki az ember a temetőbe édesanyja sírjához, hiába hullnak könnyei a sírra, a sírás már nem hozza vissza az életbe az elhunyt édesanyát. Pedig sokan talán azt szeretnék, ha csoda történne, olyan csoda, mint amilyen az imént említett újszülöttekkel történt, és visszasírhatnák édesanyjukat a földi életre. S mivel ilyen csoda nem történik, az ember számára marad a lelkiismeret furdalás, a bánkódás a mulasztásért, az elmulasztott szeretetért. A hatalmas koszorúkkal és a méregdrága síremlékekkel azonban nem lehet már pótolni azt a szeretetet, amelyet valaki elmulasztott gyakorolni szülei iránt még földi életükben. Az édesanyák mai ünnepe figyelmeztessen minket arra, hogy a legjobban az édesanyánk érdemli meg, hogy még életében kimutassuk iránta szeretetünket

2010. augusztus 28., szombat

Szívbemarkoló...

Elgázolt társát próbálja újraéleszteni a macska - megható videó 2010.05.07. 17:30
Megható jelenetet rögzítette egy kamera a törökországi Antalya utcáin. Egy macska két órán keresztül próbálta újraéleszteni elgázolt társát.
Az állat még az indiszkrét tekintetekkel, és a kamerával sem törődött - mindenképpen életre próbálta kelteni barátját.
>Csodával határos módon, talán a szívmasszázsnak hála, az elgázolt állat TÚLÉLTE A BALESETET, az állatkórházban!!!!!!!!!!

(Forrás: borsonline.hu)

2010. augusztus 27., péntek

Szeretettel ajánlom Nektek ezt a tanulságos "történetet."





Ne akarj kereszteden könnyíteni!

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!
- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor elindult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet -e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?

Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon,
míg végre elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag tündököl.

Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább - indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek
- mondja magában.
De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb! - sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön - megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
Mit tettem! - kiált kétségbeesetten.
Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!
S ott áll a parton keserű önvádban.

Aztán új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.

Rálépek én is! Reménykedni kezd:
az ismeretlen idegen kereszt
hátha átsegíti.Rálép, de reccsen
lába alatt. Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram segíts! Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.

/ Ismeretlen szerző /

2010. augusztus 23., hétfő

Kutyát sétáltató ember történetet.



Egy férfi meg a kutyája sétálnak egy úton. A férfi élvezi a
tájat, mikor ráébred, Ő már halott..

Emlékezett arra, mikor haldoklott és akkor hirtelen az is beugrott
neki, hogy a mellette sétáló kutyus is évek óta halott volt.

Azon kezdett el gondolkozni, vajon hova viszi őket az út, amin sétálgatnak.

Egy idő után elértek egy magas, fehér falhoz. Drága márványnak tűnt.

Hosszú sétány vezetett fel a domb tetejére, ahol egy magas boltív
húzódott, ragyogva a napsütésben.

Mikor elsétáltak a boltívig, akkor látták a hatalmas és lenyűgöző
kaput, az oda vezető út pedig mintha aranyból lett volna.

Megindultak a kutyával, és ahogy közelebb értek, észre vettek egy
asztalt az egyik oldalon, ami mögött egy ember ült.

Mikor még közelebb értek, megszólalt: "Elnézést, megmondaná, hogy hol
vagyunk, kérem?"

"Ez a Mennyország, uram!" válaszolt az ember.

"Remek! Kérhetnénk egy kis vizet?" kérdezte.

"Természetesen, uram. Jöjjön csak be és azonnal hozatok egy pohár
jeges vizet Önnek." - invitálta be az ember és a kapu elkezdett megnyílni.

"Bejöhet a barátom is?" kérdezte a kutyusára mutatva.

"Sajnálom, uram, de állatokat nem engedhetek be.

Az utazó gondolkodott egy pillanatig, majd megfordult és visszament az
útra a kutyussal együtt, hogy akkor inkább folytatja útját.

Újabb hosszú séta és újabb magas domb után elérkeztek egy föld útra,
ami egy tanya kapujához vezetett.

Ez a kapu úgy nézett ki, mint amit soha sem zárnak be.

Kerítés sem volt.

Ahogy közeledtek a kapuhoz, észrevettek egy fának támaszkodó embert,
aki épp olvasott.

"Elnézést, uram, kérhetnénk egy kis vizet?" kérdezte.

"Természetesen. Ott egy kút, jöjjenek be" érkezett a válasz.

"A barátom is bejöhet?" kérdezte az utazó, a kutyusra mutatva.

"Van egy tálka a kút mellett" bólintott az idegen.

Beléptek mindketten és megtalálták az öreg kutat meg a tálat.

Az utazó megtöltötte vízzel, hosszan ivott, újra töltött és letette a kutya elé.

Mikor mindketten eleget ittak, visszasétáltak a férfihoz a fa mellé.

"Mi ez a hely?" kérdezte az utazó.

"Ez a Mennyország" válaszolt a férfi.

"Ez furcsa. Egy fickó lentebb ugyanezt mondta"

"Úgy érti, az arany út a márvány kapukkal? Neeem. Az a pokol."

"Nem bosszantja, hogy így megtévesztik az embereket?"

"Dehogy. Örülünk neki, hogy előre kiszűrik az olyanokat, akik hátrahagynák a legjobb barátjukat."





Tehát..... néha azon gondolkodunk, miért kapunk mókás gépleveleket a barátainktól, sokszor egy sor írása nélkül.

Talán így már érthető lesz:

Mikor sok dolgod van, de kapcsolatban akarsz maradni, szerinted mit csinálsz? Továbbítasz egy kis derűt.

Mikor nincs miről beszámolnod, de kapcsolatban akarsz maradni, továbbküldesz egy tréfát.

Mikor mondani akarsz valamit de nem tudod mit vagy hogyan, továbbítasz egy viccet.

Abban is segít, hogy tudasd valakivel, emlékszel rá, fontos neked, törődsz vele.

Mit csinálsz?

Továbbítasz egy viccet!

Tehát, amikor legközelebb kapsz egy csattanót villámlevélben, ne arra gondolj, hogy megint kaptál valami hülyeséget, hanem arra, hogy valaki gondolt rád aznap, és hogy a barátod a számítógép másik oldalán küldeni akart Neked egy mosolyt!!!

Amúgy meg: bármikor szívesen látlak a vizes tálkámnál! :)

L'art pour l'art Társulat Altató dal

2010. augusztus 18., szerda

A KICSI LÉLEK....


A kicsi lélek

Egyszer volt, hol nem volt, AZ időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek: - Tudom ám, hogy ki vagyok én!"
- Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten.
- Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! - kiáltott fel. - Te vagy a Fény.
A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már AZ összes lélek tudott.
- Pompás! - mondta. - Ez igazán pompás!
De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és
Most már AZ akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez
(ami igazán jó ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik,
Hogy valódi önmaguk legyenek), és azt mondta:

- Szia, Isten! Most, hogy tudom Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy AZ vagyok?
- Arra gondolsz, hogy AZ akarsz lenni, Aki valójában vagy? - kérdezte Isten.
- Igen - válaszolta a Kicsi Lélek - egy dolog tudni, hogy ki vagyok, és
Egy másik dolog teljes valójában AZ lenni. Szeretném érezni, milyen
Fénynek lenni!
- De te már Fény vagy - válaszolta mosolyogva Isten.
- Igen, de meg akarom érteni, milyen érzés - kiáltotta a Kicsi Lélek.
- Jó - válaszolta kuncogva Isten - feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: - Van ITT egy dolog.
- Mi AZ? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Igen, nincs ITT semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem,
Aki te vagy; és így nem könnyű feladat hozzásegíteni a tapasztalathoz,
Hogy ki vagy valójában, amíg nincs ITT semmi más, ami NE te lennél.
- Huh? - válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.
- Gondold csak el - mondta Isten. - Olyan, vagy mint a nap sugara. Ó, ahol
Te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi
gyertyaláng, együtt alkotjátok a napot. Nélkületek, a nap nem lehetne a
Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül...és ez egyáltalán nem AZ
A Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy - ez a kérdés.
- Rendben - tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!
Megint elmosolyodott Isten. - Már megvan. - mondta. - Mivel nem tudod látni
Magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.
- Mi AZ a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Ez AZ, ami nem te vagy - válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod - válaszolta Isten. - Nincs ott semmi, amitől igazán
félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, AZ egészet MI
találjuk ki. Csak színlelünk.
- Ó - mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.
Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni,
Pontosan AZ ellentéte fog elénk tárulni. - Ez egy óriási ajándék -
Mondta Isten -, mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat
A Lassú nélkül. Nem tudhatod MI AZ a Bal a Jobb nélkül, AZ Itt AZ Ott
nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát - foglalta össze Isten -, mikor körülvesz a sötétség, NE rázd AZ öklödet, NE emeld fel a
Hangodat, és NE átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben
és NE légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások
szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki
Tudni fogja, milyen különleges vagy!
- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják, mennyire különleges vagyok?
- Természetesen. - kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a
"különleges" nem azt jelenti, hogy "jobb". Mindenki különleges,
Mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor
fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy
Neked, jó különlegesnek lenni.
- Remek! - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. - Olyan különleges
Lehetek, amilyen csak akarok!
- Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.
- Miben akarsz különleges lenni?
- Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek. - Nem értem.
- Rendben. - kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek
Lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni.
Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen
türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy
különleges légy?
A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. - El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel
- Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges
barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!
- Igen! - értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen
különleges dolog a tiéd, lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek
lenni.
-Tudom, mit szeretnék! Tudom, mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan.
A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?
- Ó, igen.- biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.
- Rendben - mondta a Kicsi Lélek. - Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.
- Jó - mondta Isten - de van még itt egy dolog, amit tudnod kell.
A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció. - Mi az? - sóhajtotta.
- Nincs senki, akinek megbocsáthatnál.
- Senki? - A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.
- Senki! - válaszolta Isten.
Minden, amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész
teremtésben, aki kevésbé tökéletes, mint te. Nézz csak körül.
A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré.
Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből, és hosszából, hogy hallják
a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet
kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé
pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek, mint a Kicsi Lélek, maga.
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan
testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.
- Tehát kinek akarsz megbocsátani? - kérdezte Isten.
- Srácok, ez többé már nem vicces! - morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném
tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen
"különlegesnek" lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az, amikor szomorúságot érez. De aztán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.

Los Bravos - Black is Black 1975

Shakespeare - 75. szonett

2010. augusztus 16., hétfő

Tell Me Why-Declan Galbraith

Declan Galbraith - Saved By the Bell - 2007 BRAVO

Vicc..

Két szentjánosbogár találkozik. Az egyik teljesen be van kötözve.
- Mi történt veled? - kérdezi a másik.
- Tudod, gyenge már a látásom. Tegnap este megláttam egy gyönyörű nőt, leröppentem, és magamhoz szorítottam. Ekkor derült ki, hogy csak egy eldobott cigarettacsikk volt.

A medve épp meg akarja verni a nyuszikát, amikor megjelenik egy fekete álruhás, fekete kalapos idegen álarcban, és egy karddal.
Elkergeti a medvét, de mielőtt távozik, egy z betűt beleír egy fába a kardjával.
Mire nyuszika:
- Köszönöm Zuperman.

A medve épp meg akarja verni a nyuszikát, amikor megjelenik egy fekete álruhás, fekete kalapos idegen álarcban, és egy karddal.
Elkergeti a medvét, de mielőtt távozik, egy z betűt beleír egy fába a kardjával.
Mire nyuszika:
- Köszönöm Zuperman.


Az őzikét megtámadja a farkas az erdőben. Az őzike ijedten szólal meg:
- Fontos üzenetet küldött mindenkinek az oroszlán. Ha érdekel olvasd el a jobb patámon. Amikor a farkas odahajol, hogy elolvassa, az őzike kegyetlenül fejen rúgja. Mikor a farkas magához tér az ájulásból így szól:
- Hiába, mire eszembe jutott, hogy nem is tudok olvasni, már késő volt!





Az egérke és az elefánt egy motoron utaznak. Az elefánt vezet, majd így szól:
- Félsz, egérke?
- Nem félek én! - hangzik a válasz.
Az elefánt gázt ad, majd kis idő múlva megint megkérdezi:
- Félsz, egérke?
- Én? Ugyan!
Az elefánt csutkáig nyomja, mígnem elfogy a benzin. Leállnak az első kútnál, és feltankolnak. Visszafelé az egérke vezet, és ő is megkérdezi:
- Félsz, elefánt?
- Nem én! - válaszolja.
Az egérke padlóig nyomja a gázt, majd újra megkérdezi:
- Félsz, elefánt?
- Nem én! - hangzik a válasz.
Mire az egérke:
- Pedig félhetnél, mert nem érem el a féket.



A fókafiú udvarol a fókalánynak, de az erősen kéreti magát.
- Ez nem igaz! - dühöng a fókafiú - Rajta vagyunk a kihaló állatok listáján, ez meg itt kéreti magát!



Szalad a pipi a tyúkudvarban, utána a felhevült kakas, rohannak, rohannak. A pipike közben gondolkozik: Ha most megállok, azt fogja hinni, hogy kurva vagyok...ha még sokáig szaladgálok előle, frigidnek fog tartani......... na akkor én most megbotlok.

A baromfiudvarban fél kilós tojást tojik az egyik tyúk. Egy riporter megkérdezi tőle:
- Megmondaná, hogy hogyan sikerült?
- Ez családi titok.
- Tervei a jövőre nézve?
A riporter faggatja a sikeres kakast is:
- Megmondaná, hogy hogyan sikerült?
- Ez családi titok.
- Tervei a jövőre nézve?
- Szétverem a strucc pofáját!


Új kis kakas kerül a baromfiudvarba, és azonnal lendületesen munkához lát. Nem kíméli a pulykákat, gyöngytyúkokat, kacsákat, libákat sem.
- Nem lesz ennek jó vége fiacskám! - figyelmezteti az öreg kakas az ügybuzgó fiatal társát aki rá se hederít.
Másnap reggel az öreg tarajos szomorúan látja hogy a buzgó kis kakas ott fekszik a szemétdomb tetején, és fölötte már ott köröz egy keselyű.
- No lám -csóválja fejét az öreg- megmondtam én, hogy ez a sok szex nem vezet jóra!
- Csönd -suttogja mérgesen a kis kakas egyik szemhéját felnyitva- mindjárt leszáll!

Három bagoly ül a fán. Megszólal az egyik:
-Kaptam egy órát.
-Az semmi -tromfol a másik -én kaptam egy tehenet.
-A francba is -mérgelődik a harmadik -én nem kaptam semmit.
Másnap ismét ott ül a három bagoly ugyanazon a fán.Megszólal az első:
-Ellopták az órámat, nem tudom mi lesz.
-Nekem meg a tehenem, zabos vagyok.
Mire a harmadik:
-Már fél hat? Gyerünk fejni!

Két kutya sétál az utcán. Az egyik odaszól a másiknak:
- Te ez a ház nem a Vágó Istváné?
- De.
- Megjelöljük?


Bolháné délben telefonál Bolhának: "Fiacskám, hazaugrasz ebédre, vagy érted küldjem a kutyát?"

Egy, nő elmegy a paphoz azzal, hogy van egy dilemmája. Vett két nőnemű papagájt, valószínű nem jó helyről jönnek, mert nem tud velük semmit megtanítani, állandóan csak azt hajtogatják, hogy "He', mi kurvák vagyunk Akartok b*szni?"
A pap egyetért, hogy ez egy nagy probléma, de mondja a nőnek, hogy neki meg van két hím papagája, akik egész nap csak imádkoznak. Ha elhozza a nő az öveit, biztos megtanuljak az imádkozást a csúnya beszéd helyett.
A nő tényleg elviszi a papagájait a paphoz, és egymás mellé teszik a két ketrecet.
A két nőnemű papagáj elkezd kiabálni:
-He', mi kurvák vagyunk. Akartok b*szni?
Erre az egyik hím odafordul a másikhoz:
-Francis, tedd le a rózsafüzért! Az imánk meghallgatásra talált!

Egy csiga feljelentést tesz két teknősbéka ellen, azt állítva, hogy hazafelé menet megerőszakolták. A nyomozó az áldozatot faggatja:
- Most mondja el szépen, nyugodtan, mire emlékszik.
- Sajnos, nem tudom. Olyan gyorsan történt minden...

2010. augusztus 15., vasárnap

Linda Kiraly: Szerelem utolsó vérig

http://www.vatican.va/various/basiliche/san_giovanni/vr_tour/index-en.html




Het Vaticaan zoals je het nooit eerder hebt gezien !
Klik op onderstaande Link.
Na opening kies een nummer. Volgorde maakt niks uit.
Voor diegene die het leuk vindt.
Houd de linker muisknop vast en beweeg langzaam over het scherm.

Armik - Száguldás

.Csodálatos! Ilyenkor még jobban megbizonyosodok arról a tényről, hogy milyen jó élni! Vannak gondjaink, vannak bajaink, de a zene igen, a zene nemcsak vigaszt ad, de felemel, s szinte repülök a felhők között! Csodálatos, amikor a lelkemmel hallgatom a gitár énekét... Csodálatos, igen, ez is a élet csodájához tartozik, mint annyi sok minden: szeretet, szerelem, ölelés, könnyek... örömkönnyekre gondoltam. Amikor szíved-lelked összeszorul, s nem tudsz kinyögni semmit, csak a könnyeid folynak...

2010. augusztus 13., péntek

Csak az tud élni, ki mindig nevet, Kiből kicsordul minden szeretet Kinek lelke élettől vidám, Ki himnuszt zeng az ég hajnalán Ki minden könnyből virág










Tilinger Attila - Meghalnék a karjaidban.flv

Dobrády Ákos - Hallgass a szívedre

Dobrády Ákos feat Emilia - Szerelemre hangolva

Coca-Cola WM Song - K´naan - Wavin' Flag - Musikvideo


Zenés videók, és állatok.

Én elitélem az állatkínzást! -

,Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban,

ahogyan az állatokkal bánik."

/Mahatma Gandhi/
,,A kutya az ember legjobb barátja"

"A kutya az egyetlen olyan lény a világon, aki jobban szeret téged, mint saját magát."

/Josh Billings/

hogy az emberek, úgy a kutyák is szociális lények és ez a hasonló tulajdonság.

Valamint viselkedésük, játékosságuk nagyban hozzájárult ahhoz,

hogy a kutyák különleges helyet vívjanak ki az állatok és emberek egymás iránti kapcsolatában.

kutya hűsége és a gazda iránti rajongása természetes ösztönként van jelen.

Ami sokszor hitelesebbnek tűnik mint néhány ember megjátszott szeretete vagy barátsága.

A kutya sok helyen teljes jogú családtagnak számít.

A kutya az egyetlen olyan állat, amely eredeti élőhelye az ember által kialakított mesterséges élettér. Ezért a kutya már nem képes emberi segítség nélkül, visszavadulva önmagát fenntartani. Ennek ellenére számtalan szerencsétlen kutyát hagy az ember sorsára, ezzel nemcsak fizikai, hanem mentális szenvedést is okozva a kutya lelkének. Etológiai kutatások bizonyítják, hogy a kutya pontosan úgy kötődik a gazdájához, mint a gyermek az anyjához.

A Kutya az ember barátja




A kutya a legjobb társ...az ember legjobb barátja. De mi van ha a kutya nem így gondolja?

"Van egy lény, aki enni ad. Szeretem, mert nem kell nélkülöznöm. De ha egyedül lennék, ki adna enni? Van az ember, és egy olyan tárggyal,ami visszatart, hogy szaladjak egyet a nagy házak, robogó valamik, óriási emberek között, és megismerjem ezt a furcsa életet, amit az emberek élnek. Nekem furcsa, rossz érzés, hallani a zajokat, de az ember, aki fogja azt a dolgot, ami visszatart, ő nem is veszi észre. Megy előre, céllal, vagy céltalanul. Ez az élőlény nem kutya. Mi, kutyák, így hívnak az emberi lények, mi mindig céllal megyünk. Te, ember... neked vannak társaid, akikkel kommunikálhatsz. Igaz, nem úgy mint mi, mert ti beszéltek. Ezt mi nem értjük, de halljuk... és néha, mikor nagyon nagy a hangzavar, mert ti beszéltek, mert megettem a húst, a nagy, villogó micsodák nyaldossák a belsejét, és ha odadugod az orrod, fáj, na egy ilyen tárgy mellől... akkor tudjuk, valamit rosszul csináltunk. De mikor szinte kedvesen, normál hangerővel szólsz hozzánk, igaz, így se-úgyse értjük, de tudjuk, valami jó dolgot csináltunk. És ha jó dolog, akkor azt meg kell csinálni még egyszer, hátha megint kedvesen szólsz hozzánk, és adsz valami finom dolgot.Néha megütsz, és én szétroppanthatnám a kezed, de mégsem teszem... Megütsz mert szerinted rosszat csináltam, megütsz, mert máson nem tudod kitöltened a haragod. Foglalkozol velem, mert nincs mást csinálnod, mert szeretnéd ha megtanulnék sok emberi dolgot. De én nem szeretnék ember lenni,én nem szeretnék olyan lenni, mint te. Legyél inkább olyan...mint én!Szeretlek téged, mert enni adsz, mert gondoskodsz rólam, és mert mellettetek olyan, mint a falkában...de ti nem tartoztok az igazi falkához... Ti mások vagytok, de több kutya híján én uralkodok felettetek,mert én vagyok a falkavezér. Szeretlek... az ember a kutya legjobb barátja..."

Gyönyörű idézetek: *-*

A történelem inkább a kutyák hűségével van tele,mint a barátokéval.

A kutyában az a legnagyobb öröm, hogy vele bolondot csinálhatsz magadból, és nem csak hogy nem szid össze miatta, ő is bolondot csinál magából.

Ahhoz hogy tényleg élvezzünk egy kutyát, nem elég, ha félig emberré nevetjük. Az a lényeg, hogy nyitottak legyünk arra, hogy félig kutyává váljunk.

Kezdetben az isten megteremtette az embert, de olyan esendőnek találta hogy adott neki egy kutyát.

a kutyák jönnek amikor hívják őket; a macskák veszik az üzenetet és visszaküldik.

Fogj egy jó nyakörvet és egy jó kutyát. Talán lehetetlennek tűnik, de pár nap múlva te is hasonló leszel.

A kutyáknak ritkán sikerül a saját szintjükre hozniuk az embereket az éleslátás terén, de az emberek gyakran húzzák le a kutyákat az övéjükre.

2010. március 28., vasárnap

IDŐS BÁCSI SZÍVE


IDŐS BÁCSI SZÍVE:
"Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és
mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon.
Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte
és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta.
Semmi hibája nem volt az ő szívének.
Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi.
Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott...
Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsértette önmagát.
Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett.
Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét.
Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak.
De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették,
amelyek nem illettek oda tökéletesen,
helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét,
a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes!
A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes,
de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent,
valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel
- kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom,
aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből.
Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni,
ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm,
mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből,
semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből.
Ezek a nyílt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket,
mindig egy bizonyos kockázatot feltételez.
Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak,
mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek,
akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek,
hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?
- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez,
kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből
és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta.
Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot
az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta.
Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani,
hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha.
Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott.
Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain.
"Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség... "
Küldök egy darabkát a szívemből!

Te is küldhetsz barátaidnak egy darabkát a szívedből!